Összefogtunk, hogy erősítsük a női egészségtudatosságot

 

Fontos vagy – jelmondattal indította útjára az ismert egészségügyi portál, az EgeszsegKalauz.hu 2020-as kampányát, melynek megvalósulását szakmai partnerként mások mellett a SYNLAB Hungary Kft. is támogatja.

 

Az éves kampány célja, hogy erősítse a nők egészségtudatosságát és felhívja a figyelmet a szűrések fontosságára. Ez a SYNLAB küldetése is: főszerepet vállalni az egészségmegőrzésben és az egészségtudatosságra nevelésben, valamint hangsúlyozni a megelőzés fontosságát. Ezért a SYNLAB örömmel vállalta a felkérést, és nyújt szakmai támogatást az edukációt és a hiteles, közérthető tájékoztatást, illetve a szűrések fontosságát célzó kezdeményezésnek. A kampány célja, hogy minden hónapban hiteles, szakmailag megalapozott tartalmakat olvassanak az érdeklődők a helyes életmódról, a nőket érintő betegségekről és az egészségmegóvást célzó szűrésekről. 

A széles összefogással megvalósuló programot, melyhez szakmai partnerként a SYNLAB, az Affidea Magánklinka és a Róbert Magánkórház csatlakozott, több hazai ismert női betegszervezet, így a Mályvavirág Alapítvány, a Babagenetika Egyesület, az Összefogás a mellrák ellen Egyesület, az Együtt könnyebb! Női Egészségért Alapítvány és az Egészség Hídja támogatja. 

 

További információk a Női Egészség Éve 2020-ról: